Zala megye a Dunántúl délnyugati részén terül el. A megye területe két nagy tájegységre, a Keszthelyi-hegységre és a Zalai-dombságra bontható. Két folyó szeli át vidékét, a Zala és a Mura. Nem utolsó sorban pedig székhelye Zalaegerszeg. Azon kívül, hogy az első írásos emlék róla 1247-ből való, és hogy területén már az i.e. 7. évezredben is volt település, arról híres, hogy 2 évente itt rendezik meg a Zalai Kamaratánc Fesztivált. Idén került megrendezésre ebből a XXIV. a sorban, így a Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes vezetése a két évvel ezelőtti Sár koreográfia sikerein felbuzdulva úgy döntött idén is benevez egy műsorral.

Idénre a nagyecsedi cigánytáncok merész, ám annál siker gyanúsabb feldolgozását tűzte célul Szapi. Az anyag elsajátításának folyamata hosszú időre vezethető vissza, az alapötletek is megvoltak már Szapi fejében régóta, azonban az építő, kemény és áldozatos munka néhány hónapja kezdődött csak meg igazán. Számunkra táncosok számára is nagy kihívást, és óriási feladatot jelentett, ami nem csökkentette lelkesedésünket a darab iránt.

Így felkészülve, szívünkben örömmel, eszünkben pedig a bukás lehetőségével játszva indult útnak a 11 fős különítmény, Szapi, Boáz és néhány drukker, hogy egy nagy sziklát dobva a néptánc állóvizének pocsolyájába, új színt lopjunk a megszokott klisék szivárványának palettájára. Félre téve a képzavarokba bonyolódott megfogalmazásokat leértünk Egerszegre, jól éreztük magunkat péntek este (ki jobban ki kevésbé, ami fordítottan arányos volt a másnapi vitalitással – ugye Dani - J), szombat délutáni műsor lévén pedig a szombatot a próbára és a mozgáskészség maximalizálására fordítottuk. A műsort a közönség addig nem tapasztalható együttéléssel, közbetapsolással, jókedvvel, vastapssal, és a „jók voltatok” jelige skandálásával méltatta osztatlan sikert elérve az együttes, a koreográfus és a háttérmunkák teljesítményét. Mi is jól éreztük magunkat, Szapi elégedett volt velünk és azt mondta, azt alkottuk a színpadon, amit elvárt tőlünk. Ennél nagyobb dicséretet a közönség elismerésével együtt nem nagyon kaphattunk, így mindenki boldog volt, főleg amikor kiderült, hogy a gálaműsorba is beválogattak bennünket.

A folyosón elismerő mosolyok, vállonveregetések. Volt aki külön megkeresett minket a gratulációval, volt aki csak a „sörét adta értünk”, mások csak megköszönték egyszerűen, de mindenhonnan szeretetet, elismerést, kedvességet kaptunk, ezt köszönjük mindenkinek.

A gála műsort (kb 14 koreográfia) követően közvetlenül történt a díj átadó, amelyen a gálában szerepelt műsorok közül (nem biztos adat, csak egyéni sejtés) a Nyírség (ami szerény véleményem szerint az egyik legjobb műsor volt) és a Bartók műsorán kívül mindet díjazta a zsűri valamivel. Kissé letörve, de Szapi bíztató szavaival (hiszen számítottunk ilyesmire) indultunk az esti táncházba, a zsűri értékelését rendkívül izgatottan várva. El is következett. Körülbelül 5 percnyi értékelés, ahol megtudhattuk a zsűritől, hogy:

-         Nagyon jók vagyunk, jól táncolunk, jó a sztori, tetszett, de nem.

-         Ez az előadás volt az, amely a közönség legnagyobb elismerését aratta, a zsűri pedig semmilyen díjjal nem értékelte.

-         Lehetett volna olyan 6 embert választani zsűrinek, akik ezt a műsort hozzák ki első helyre

-         Hogy nincs megoldása a műnek. (Kérdem én és még sokan mások, hogy nem lehet művészet valami, ha elgondolkodtat, és nem egy kulcsot ad a kezedbe?)

-         Valamint, hogy aktuál politikai kisugárzása van, és ne legyen. (Magyarul politikailag nem korrekt, tehát igaz. Szerintem pedig nem nagyon volt benne politika, illetve mi az amiben nincs?)

Mást nem tudtunk meg. Kicsit kielégületlenül és értetlenül jöttünk ki az értékelésről, de jót buliztunk, hajnalig beszélgettünk és elemeztünk. Másnap ki szomorúan, ki értetlenül, ki mérgesen, ki rezignáltan, de mindenki másnaposan ébredt. Tibi megfogalmazta, hogy jó, ha egy sziklát dobunk a pocsolyába, de az nem, amikor az arcunkra fröccsen a leve (finomabban fogalmaztam). Végeredményképen örülünk, hogy megcsináltuk, szerintünk jó irány, lehet, hogy hosszabb idő kell ahhoz, hogy ezt bevegye a néptáncos szakma gyomra. Örültünk, hogy mindenki elismerte „egyébként” érdemeinket, jól éreztük magunkat, jó volt a felkészülés, a belefektetett munka, az együtt sírás, az együtt nevetés, a jó és rossz kritikák, egyszóval minden. De az már igaz, hogy „Mi’en hülye ficceid fannak!”

Vidovszky Marci